Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fogy a magyar Felvidéken is .

2012.02.29

Összesen 458 467 ezer magyar nemzetiségű lakosa van Szlovákiának, ez a lakosság 8,5 százaléka - adja hírül a statisztikai hivatal szerdán közzétett adataira hivatkozva az Új Szó online kiadása.

FogyásAz összlakosság száma: 5 397 036. Feltűnően magas ugyanakkor a meg nem állapított nemzetiségűek száma: 382 493. Ez az összes lakos 7 százalékát jelenti. Tíz évvel ezelőtt ez az arány még csak 1 százalék volt.

Az 1991-es népszámlálás 567 296 magyart mutatott ki Szlovákiában (ez a lakosság 10,8 százalékát jelentette), a 2001-es népesség-összeírás alapján pedig 520 528-an vallották magukat magyarnak.(9,7 százalék).

A statisztikai hivatal a tavalyi év végére, majd januárra ígérte a legfontosabb eredményeket. Új, januári nyilatkozata szerint „fokozatosan teszi közzé az idei és a jövő év folyamán”. Marián Jánošík, a hivatal szóvivője tagadta, hogy késnek, ugyanis a végső határ 2014 márciusa – addig kell az adatokat elküldeni az Európai Uniónak.

A tavaly májusi népszámlálás eredményeit először tavaly októberre ígérte a statisztikai hivatal. Jánošík szerint akkor még nem lehetett felmérni annak a negatív kampánynak a hatásait, amely a népszámlálást kísérte. „Az eredmények közzétételének pontos időpontját csak a hibás adatok kijavítása, és a hiányzó adatok pótlása után tudjuk megmondani” – tette hozzá.

 

szlovmagy_4.jpg

A népszámlálás előkészítését a belügyminisztérium és az önkormányzatok is bírálták, anonimitását pedig az adatvédelmi hivatal kérdőjelezte meg, bár ezzel kapcsolatos beadványát az ügyészség később elutasította. A lebonyolítást a sajtó is rengeteget bírálta, az emberek gyakran féligazságok alapján döntöttek arról, kitöltik-e a kérdőíveket és felragasztják-e rá az azonosító kódokat. „Sokan kicserélték egymás közt a kódokat, vagy nem töltötték ki a kérdőíveket” – árulta el Marián Jánošík. Mi több, voltak, akik az ellenkampány hatására a kikézbesített kódok helyett bolti áruk vonalkódjait ragasztották a kérdőívekre. Mint mondta, ezek az okok kényszerítették a hivatalt arra, hogy az IBM cégtől 340 ezer euróért számítógépes programot vegyen, amely matematikai módszerekkel kiegészíti a hiányzó adatokat. Jánošík szerint ez a népszámlálás összköltségeit (amelyek meghaladták a 30 millió eurót) nem növeli.

A hiányzó adatok miatt elsősorban Pozsonyban kényszerülnek modellezni az eredményeket. A fővárosban a lakosság negyede (!) ugyanis gyakorlatilag nem vett részt a népszámlálásban. A statisztikai hivatal szóvivője szerint a „bliccelők” pontos számát az első adatok nyilvános ismertetésekor közlik. Amit már most tudni lehet, hogy az interneten keresztül a lakosság hét százaléka szolgáltatta be adatait.

ujszo.com - barikad.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.